FŐOLDAL

2018. az ingyenes képszerkesztőt használó fotósok ünnepi éve: megjelent a Photoshop ingyenes alternatívájaként számontartott GIMP képszerkesztő 6 éve bejelentett 2.10 verziója. A GIMP már korábban is minden fontos funkcióval rendelkezett, amit egy fejlett képszerkesztő/grafikus programtól elvárunk, beleértve a rétegek, maszkok, kiválasztások kezelését. De volt egy súlyos korlátja, amit az igényes felhasználók joggal kifogásoltak: csak 8 bites színcsatornákkal dolgozott. Ez pontosan megfelel a JPG fájlok formátumának, de a korszerű digitális fényképezőgépek RAW állományai 14 (egyesek 16) biten ábrázolják a színeket, ami minden egyes szín esetében 64-szer (256-szor) több információt, nagyobb dinamika tartományt jelent. Bár eddig is sokan használták a borsos árú Photoshop helyett, akár hivatásos grafikusok/fotósok is, de ez a hiányossága sokakat elriasztott a használatától. Ennek mostantól vége! A 2.10 verzióban 16, de akár 32 bites színcsatornákkal menthetjük a képeket, de a képfeldolgozás során a számításokat 32 bites lebegőpontos számokkal végzi, ami pontosabb eredményt ad, mint az egész számokkal végzett műveletek (ez lineáris helyett logaritmikus mintavételnek felel meg, ami sokkal több színárnyalatot tartalmaz, mint a lineáris, elsősorban a sötét tartományokban.

A fényképezőgép, annak legfontosabb alkatrészeinek működését egyszerű, közérthető módon ismertető cikksorozatunk  első részében az objektív működését, az általa megvalósított leképezést magyaráztuk. A jelen második részben az objektív által előállított kép rögzítéséért, megőrzéséért felelős képérzékelőkkel foglalkozunk. Ezúttal sem merülünk el a részletekben, igyekszünk a legfontosabb ismeretekre szorítkozni.

A nemrég bejelentett cikksorozatunkat, a fényképezőgépek működése alapjainak egyszerű ismertetését az optikai leképezést megvilágító cikkel kezdjük. Arról van szó, hogy a fényképezőgép belsejében (a képérzékelőn) elő kell állítani a gép elé táruló látvány képét, amit aztán az érzékelő rögzít, tárol. Ezt a célt szolgálja a fényképezőgép objektívje (egy összetett lencserendszer), legegyszerűbb esetben egyetlen gyűjtőlencse (domború lencse). Ez nagyon tudományosan hangzik, nem mindenki emlékszik vissza a fizika geometriai optika fejezetében tanultakra. Megpróbáljuk egyszerűen, szemléletesen megmutatni, hogyan jön létre a fényképezőgép érzékelőjén a külvilág képe, és miért van szükség akár tucatnyi lencséből álló, bonyolult fotóobjektívre.

A címlapkép egy modern fényképezőgép szerkezetét mutatja. Első látásra meglehetősen bonyolultnak tűnik. Valóban az is. Szándékom szerint egy most induló cikksorozatban megkísérlem sorra venni a fényképezőgépek legfontosabb alkotó részeit, és egyszerűen elmagyarázni azok működésének alapjait. Talán sikerül.

A Nikon időről-időre fotóművészeket kér fel, hogy egy-egy témáról készített fotósorozattal mutassák be új, kiemelkedő teljesítő képességű gépük lehetőségeit. A közelmúltban „A karácsony arcai” című fotósorozatot adtuk közre az Agórán. Ezúttal  Julia Kennedy divatfotós munkáit mutatta be a Nikon. Különleges, érdekes munka, két fő művészeti ágat ötvözve a divat világát vegyíti London lenyűgöző utcai művészetével, ezt is közre adjuk.

2018 február közepén egy fénykép járta be a világsajtót, az  Engineering and Physical Sciences Research Council's (EPSRC) tudományos fotó pályázatának díjnyertes képe. Méltán. A kép közepén egyetlen stroncium atom látható. Nem elektronmikroszkóppal, vagy más, a parányi részecskéket láthatóvá tevő eszközzel készült, hanem egyszerű digitális fényképezőgéppel. Röviden: a fotó azt mutatja, amit szabad szemmel is láthatunk. Ha tovább lép, megtudhatja, miért szenzációs ez a fotó, sőt azt is, mi fán terem a kvantum számítástechnika.