Jó másfél évvel ezelőtt indítottam a fényképezőgépek működésének alapjait egyszerűen ismertető cikksorozatot. A sorozat harmadik cikkét, a keresőkről, egy évvel ezelőtt publikáltam, tehát egy teljes éve nem álltam elő a sorozat folytatásával. Hogy a 2019. év ne legyen „lyukas”, még az év vége előtt itt a negyedik cikk. Ezúttal a fényképezőgép technikai szempontból talán legfontosabb beállítását biztosító alkatrészekről lesz szó – ezek segítségével biztosítjuk, hogy a képérzékelőre éppen az annak optimális működéséhez szükséges mennyiségű fény érkezzen.

Ezúttal is a sorozat korábbi cikkeinek stílusát követjük: a cikk lényegét néhány dián mutatjuk be. Az összekötő szöveg bővebb értelmezést kiegészítést tartalmaz, mint egy vetített képes előadás során a szóban elhangzó szöveg.

Közhelyszámba megy, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a fényképezésben a fényé a főszerep. Fény nélkül nem lehet fényképezni. De mennyi fény kell a fénykép elkészítéséhez? Nem mindegy! Az optimális mennyiségű fény hatására a rögzíteni kívánt látványhoz hasonló tónusvilágú képet kapunk (ha a kép tónusvilágával kapcsolatos részletesebb megfontolások érdeklik, olvassa el a zónarendszerrel foglalkozó korábbi cikkünket. Amennyiben ennél sokkal kevesebb a gépbe jutó fény mennyisége, a kép túlzottan sötét lesz (szélsőséges esetben akár teljesen fekete), ha viszont sokkal több a fény mennyisége, túl világos (szélsőséges esetben teljesen fehér) képet kapunk. Azaz, ha nagyon elrontjuk a gépbe jutó fény mennyiségének beállítását, előfordulhat, hogy semmilyen képet nem kapunk, a felvétel teljesen „üres” lesz – hát ezért a legfontosabb ez a beállítás.

De a kreatív fotós nem minden esetben akarja a látvány tónusvilágát pontosan visszaadni. Elképzelhető, hogy sokkal sötétebbre veszi a tónusokat, az alakokat szinte csak fekete foltokként láttatja (ezt sziluettnek, árnyképnek nevezzük), vagy fordítva, a valósághoz képest sokkal világosabb kép felel meg elgondolásának. Tehát az optimális fénymennyiség technikai szempontból, a valósághű ábrázoláshoz többé-kevésbé pontosan meghatározható, de a fotós ettől akár jelentős mértékben el is térhet.

Akár valósághű tónusvilágú képet akarunk készíteni, akár attól egyik, vagy másik irányba el akarunk térni, mindenképpen szabályoznunk kell a gépbe jutó, a leképezésben résztvevő fény mennyiségét. Bárki kitalálhatja, hogy erre két lehetőség kínálkozik: (1) a leképezésben résztvevő fénynyaláb átmérőjének változtatása, és (2) az érzékelő megvilágítása időtartamának változtatása. A témával részletesebben ismerkedhet korábbi cikkünkben.

 

Az (1) lehetőségről sorozatunk első cikkében, az optikai leképezés kapcsán (a lyukkamera, és annak továbbfejlesztése ismertetésében) már szóltunk. A fényképezőgép objektívjébe épített, változtatható átmérőjű nyílás neve fényrekesz, blende. A fényrekesz nagyságát számokkal jellemezzük, de a megvilágítás szempontjából nem az átmérő abszolút nagysága, hanem annak az objektív fókusztávolságához viszonyított relatív értéke a mérvadó. A fényrekesz átmérője általában kisebb, többnyire sokkal kisebb, mint a fókusztávolság. Hogy ne egynél kisebb számokkal kelljen dolgozni, azt adjuk meg, hogy a fényrekesz átmérője hányad része az objektív fókusztávolságának, pl. f/4 alakban (jelentése: a blende átmérője negyed része a fókusztávolságnak). Gyakran elhagyjuk az f/ karaktereket, az így megmaradó egyetlen számot (példánkban 4) rekesz értéknek nevezzük. Jegyezzük meg: minél kisebb a rekesz érték, annál nagyobb a blende átmérője, annál több fény vesz részt a képalkotásban. A dián a tipikus, „szabványos” rekesz értékeket soroljuk fel: ezekre jellemző, hogy szomszédos értékek beállításával a fény mennyisége kétszeresére növelhető, vagy felére csökkenthető (egy expozíciós értékkel változtatható). Mivel a fény mennyisége nem a rekesz átmérőjével, hanem annak területével arányos, a szomszédos rekesz értékek közötti szorzó vagy osztó nem 2, hanem négyzetgyök 2. Az objektív fontos jellemzője a benne levő fényrekesz legnagyobb átmérője, a hozzá tartozó rekesz érték az objektív fényereje.

A (2) lehetőség, a megvilágítási (vagy expozíciós) idő (az az időtartam, amíg az objektíven keresztül fény jut az érzékelőre) változtatása. Ezt a lehetőséget a fényképezőgépbe épített zárszerkezet biztosítja (beállítását szokás zársebességnek is nevezni). A megvilágítási időnek is van tipikus, „szabványos” sorozata, a szomszédos értékek beállításával itt is kétszeresére növelhetjük, vagy felére csökkenthetjük a fény mennyiségét. A mai, korszerű fényképezőgépek érzékelője nagyon érzékeny a fényre: normál fényviszonyok mellett nagyon rövid, a másodperc tört résznyi megvilágítási idő elegendő az optimális megvilágításhoz, de mostoha fényviszonyok esetén szükség lehet hosszabb, több másodperces megvilágításra. Vegyük észre, hogy itt a szomszédos értékek közötti szorzó 2, azaz kétszer több fénynek a gépbe juttatásához kétszer hosszabb expozíciós időre van szükség. A dián egy „szabványos” expozíciós idő sorozatot mutatunk be. A gépen, vagy annak menüjében rendszerint rövidítve jelennek meg ezek a számok, szintén mutatja a dia.

A mai, korszerű fényképezőgépekben általában a fényrekesz és a megvilágítási idő nem csak a felsorolt szabványos értékek valamelyikére állítható be, nem csak egész expozíciós értékekkel változtatható, hanem finomabban módosítható két, vagy három közbenső érték is beállítható (a beállítás fél, vagy 1/3 expozíciós értékekkel is módosítható).

Talán mondani sem kell, hogy egy meghatározott (optimális) fénymennyiségnek a gépbe juttatásához többféle módon is beállíthatjuk a fényrekeszt és a megvilágítási időt. Ha pl. a rekeszt egy expozíciós értékkel növeljük (pl. a rekesz értéket 4-ről 2,8-ra változtatjuk), az expozíciós időt pedig egy expozíciós értékkel csökkentjük (1000-ről 2000-re, azaz 1/1000 másodpercről 1/2000 másodpercre), az érzékelőre ugyanannyi fény jut, nem változik a megvilágítás. A dián olyan rekesz és expozíciós idő párokat mutatunk be példaként, amelyek mind ugyanolyan megvilágítást eredményeznek.

Tehát mindegy, hogy a bemutatott sorozatból melyik blende-megvilágítási idő párt választjuk? Ugyanolyan felvételt eredményeznek? A kép világossága, tónusvilága szempontjából mindegy. De mind a blende, mind a zársebesség megválasztásának van más hatása (ha tetszik mellékhatása) is.

Minél kisebb a rekesz átmérője, annál nagyobb a kép mélységélessége (annál szélesebb távolság-tartományban levő tárgyak képe lesz éles a felvételen). Ha pl. tájképet készítünk, és a felvételen távoli objektumokon kívül a kép előterében, hozzánk közeli tárgyak is megjelennek (és mindet élesen szeretnénk viszontlátni), a blendét szűkre kell választanunk. Ha pedig pl. portrét készítünk, és azt szeretnénk, hogy a háttér elmosódott legyen (ezáltal a fő témánk jobban kiemelkedjen, ne zavarjon a szintén élesen kirajzolódó háttér), a blendét minél tágabbra kell választanunk.

A zársebesség a kép bemozdulásos életlenségét befolyásolja. Ez két esetben is bekövetkezhet: ha gyorsan mozgó tárgyat fotózunk viszonylag hosszú expozíciós idővel, vagy kézből fényképezünk meglehetősen hosszú megvilágítási idővel (berázás). Az utóbbi esetben (ha a fényviszonyok, vagy a nagy mélységélesség igénye nem engedi meg, hogy kellő mértékben rövidítsük az expozíciós időt), fényképezőgépünket kell stabilizálnunk, kezünk remegését kiküszöbölnünk pl. állvány használatával, vagy kezünk, gépünk megtámasztásával. Mozgó tárgy (vagy pl. mozgó víz, szökőkút, vízesés) esetén kétféle hatásra is törekedhetünk: Ha „be akarjuk fagyasztani” a mozgást, éles képet szeretnénk készíteni egy gyorsan mozgó járműről, vagy állatról/emberről, rövid záridőt kell választanunk, de érzékeltethetjük is a mozgást hosszabb záridő választással, ami a mozgó téma bemozdulásos életlenségét eredményezi.

Még nem válaszoltuk meg cikkünk indító kérdését: mennyi fény kell a fénykép elkészítéséhez? Az optimális megvilágítást többféle módon becsülhetjük meg: kézi fénymérő használatával (lásd a címlap képet), erre szolgáló táblázatok, nomogramok segítségével, vagy egyszerűen tapasztalatainkra támaszkodva becsülhetjük meg. A témát megvilágító fény erősségére (az optimális megvilágításra) vonatkozó pontos definíciók, valamint a különböző fénymérési módszerek iránt érdeklődők figyelmébe korábbi cikkünket ajánljuk. Eddig úgy tekintettük, hogy a blende és az expozíciós idő értékét szabadon állítottuk be, a fénymérővel megállapított, vagy más módon becsült optimális fény mennyiségéhez, és egyéb kreatív elképzeléseinkhez igazodva (manuális beállítás). A mai korszerű digitális fényképezőgépek beépített fénymérőt tartalmaznak, automata üzemmódban beállítják az optimális expozíciót, nem is kell vele foglalkoznunk. De láttuk, hogy a kreatív fotós nem feltétlenül a technikai vonatkozásban optimális, a valósághoz igazodó tónusvilágú felvételt akar készíteni. Az automata az azonos expozíciót eredményező beállítás-párok közül egy valamelyiket választja ki (no nem véletlenül, hanem a gép gyártója, programozója által alkalmazott megfontolásnak, algoritmusnak megfelelően). Láttuk, hogy a fotósnak saját megfontolásai lehetnek, a mélységélességre, bemozdulás lehetőségére tekintettel. Arról nem is beszélve, hogy a fénymérő tévedhet, a látványnak valamilyen átlagolt tónusát igyekszik optimalizálni. Ha a látványban uralkodóak a világos tónusok (pl. havas táj fotózásakor), azt valószínűleg alulexponálja az optimálishoz képest, a hó nem lesz vakító fehér. Ha pedig sötét tónusú a téma (pl. alig megvilágított barlangban, sötét szobában), azt valószínűleg túlexponálja, olyan lesz a kép, amilyennek normális fényviszonyok mellett látnánk (ez akár meg is felelhet a szándékunknak, de nem a tényleges látványnak). Tehát az automatikus üzemmód nem felel meg minden esetben elvárásainknak. Egy jól képzett fotós kézi fénymérő eredményére támaszkodva, alapos megfontolások alapján manuális beállítást alkalmaz. De vannak átmeneti, kényelmesebb megoldások a teljesen automatikus és a teljesen manuális expozíció beállítás között. A különböző téma módok (motívum programok, pl. portré, sport, tájkép, naplemente, ..,.)beállítása esetén a gép automatikája igyekszik a megjelölt témához igazítani a blende és a záridő értékét (pl. tájképnél nagy mélységélességet, sport fotózásakor rövid záridőt választ). A blende előválasztás üzemmódban (Nikon: A, Canon: ***) kézzel beállíthatjuk a fényrekesz értékét, és az automatika a fénymérés eredménye alapján állítja be hozzá a megvilágítási időt. Az expozíciós idő előválasztás módban (Nikon: T, Canon: ***) épp fordítva: a záridőt állíthatjuk be kézzel, az automata állítja be hozzá a rekesz értéket. Ha sem az automatikus, sem az éppen megismert félautomatikus beállítások nem hozzák az általunk elképzelt tónusvilágot, egyszerűen módosíthatjuk az expozíciót. Erre szolgál az expozíció kompenzáció (expozíció korrekció). A felvétel tónusvilágának megítélésében hasznos segítséget jelent a hisztogram megjelenítése, vizsgálata.

http://www.fotoagora.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=47&Itemid=59

Cikkünk bevezetőjében úgy fogalmaztunk, hogy azokkal a beállításokkal foglalkozunk, amelyek azt biztosítják, hogy a képérzékelőre éppen az annak optimális működéséhez szükséges mennyiségű fény érkezzen. Valóban ez a helyzet: az érzékelő optimális működését biztosító fény mennyisége gépünk érzékelőre jellemző érték, amit az érzékenység fejez ki számszerűen.

Pontosabban az analóg gépek érzékelői, a filmek érzékenysége meghatározott állandó érték (az előhívás folyamata során kis mértékben módosítható), a digitális gépek elektronikus érzékelőjének érzékenysége viszonylag tág határok között változtatható. Ennek ismeretében tehát az optimális megvilágítást nem csak a fényrekesz és a megvilágítási idő beállításával szabályozhatjuk, hanem harmadik adatként az érzékenységet is figyelembe kell venni, illetve annak beállításával is módosíthatjuk. A következő (ötödik) cikkünkben ezt a kérdéskört járjuk körül – egyszerűen.

Remélem, és igyekszem, hogy arra a cikkre ne kelljen újra egy teljes évet várni.