A minap publikáltam a FotoAgorán „A fotográfiai szégyenlősségről” címmel a kedvenc angol nyelvű portálomon, a Luminous Landscape-en a közelmúltban megjelent angol nyelvű cikk fordítását. Témája a fotóművészet, és a vele kapcsolatos örök dilemma, a képek manipulálásának (módosításának) létjogosultsága. A cikk hivatkozik a Luminous Landscape alapítójának, korábbi főszerkesztőjének, Michael Reichmannak egy csaknem napra pontosan három évvel korábban megjelent cikkére, mintegy az abban foglaltakat gondolja tovább. A továbblépést követően ennek fordítását olvashatja.

A Luminous Landscape portálon olvasható cikk teljes terjedelmű fordítását, annak képanyagával együtt,  a portál ügyvezető igazgatója / kiadója, Kevin Raber szíves engedélyével  közöljük. [A szerkesztő]

 

 

A rászedés művészete

Michael Reichmann, 2013. október 12.

Hopper’s Lost House. Clearview, Ontario, July, 2013, Sony RX1 © Michael Reichmann

 

A fotósok túl komolyan veszik önmagukat. Az is borzasztóan idegesíti őket, hogy vajon a világ művészetként tekint e arra, amit alkotnak, vagy sem – mintegy 150 év elteltével. Ébredjetek fel, emberek!

A festőművészet megszabadult az akadémista „korrektség” béklyóitól a 19. század fordulója előtt. Az impresszionisták, a kubisták, a pointilisták, és az adott korszak egyéb mozgalmai azt mondták – 'Csavarjunk egyet. A valósághű festészet unalmassá vált. Rázzuk fel.' És eljutottunk Picassohoz, Chagallhoz, Degashoz, Monethoz, és a csoport többi tagjához, akik újra életet vittek a festészetbe a 19. század végén és a 20. század elején.

A fotográfia mindig is a művészetek Ideges Nellije (Nervous Nelly – fordítsuk talán Ideges Icukának? – a ford.) volt. „Kérlek, végy engem komolyan”, kántálják a fotósok. „Nézd – ez pontosan így nézett ki, amikor megláttam. Semmi fotosoppolás (Én inkább fényképezőgépet vásárolnék), [Photoshopping – a shop angol szó jelentése műhely, de a belőle képzett ige, a shopping jelentése vásárlás – ez a két, eltérő jelentés ad lehetőséget az angol szójátékra – a ford.], semmi trükk, esküszöm. Semmit sem változtattam meg."

Remdben van, barátocskáim. De különböző céllal fényképezünk. Van törvényszéki fényképezés, ahol a bíróság a helyszín szigorúan pontos ábrázolását követeli meg, vagy legalábbis annyira pontosat, amennyire egy két dimenziós ábrázolás egyáltalán pontos lehet. A spektrum másik szélén vannak a fotó grafikusok (illusztrátorok), akik fognak egy képet, majd a Photoshop, vagy más eszköz segítségével, fantázia-képet csinálnak belőle, elképzelésük szerint. Közöttük helyezkedik el a bizonytalan „ képzőművész” fotósok többsége. Ők tagadnak, ha a képüket megtekintő rákérdez: „Fotosoppoltad?” Nem, nem, nem. Pontosan olyan, ahogy megláttam, válaszolják. Huh? Valóban?

Van egy remek anekdota egy fotósról, aki a tárcájából előhúzott fotót mutatott Picassonak, mondván: „Szeretném megmutatni önnek a feleségem”. A történet szerint Picasso így válaszolt: „Furcsa, én mindössze egy darab papírt látok.”

A színes fényképezés feltalálása óta a fotósok helyzete tovább romlott. A fekete-fehér fényképezésben legalább volt valamennyi absztrakció. De amikor minden fényképezőgép remek, tiszta, természetes színeket visszaadó fotókat tud készíteni, a varázsalt egy része eltűnik. Majd, amikor a fotós megpróbál kitörni a pontos ábrázolás kényszerzubbonyából, kérdőre vonják óket: „Photoshoppal csináltad?” Mire ők védekezni kezdenek,és zavarba jönnek.

A kérdezőt természetesen nem az érdekli, hogy milyen eszközt használtam. Valójában arra kíváncsi: „Ez a valóság? Elhiggyem, hogy amit mutatsz nekem, az nem a képzeleted szüleménye? Végül is, ez egy fénykép, nem pedig egy festmény.”

És itt van a bizonytalanság. A fotósok azt szeretnék, hogy a művészetüket fogadják el annak – művészetnek. De ha megkérdezik tőlük, hogy a valóság-e, vagy sem, védekezni kezdenek.

___________________________________________________

HDR és telefon kamerák

Manapság többen készítenek több fényképet okostelefonjaikkal, mint a világ összes „komoly” fotósa DSLR-ekkel. És ami a legérdekesebb, ezekből a felvételekből mérhetetlenül több kerül bemutatásra mások számára online, mint ahány képzőművészeti fotó a galériákban és könyvekben. A Flicker, Instagram és Facebook oldalak radikálisan megváltoztatták az emberek képeik bemutatásának szokásait, és maguk az eszközök változtatták meg az embereknek a fotókkal kapcsolatos felfogását.

Ugyanazok az emberek, akik kérdezni szokták „Fotosoppoltad a fotót?”, most szabadon használnak akárhány képmanipuláló alkalmazást okostelefonos felvételeik megváltoztatására, mielőtt feltöltik a közösségi oldalakra. Miért? Mert jó móka. És valójában egy érdekes jelenséget figyelhetünk meg. A „Fotosoppoltad a fotót?” tömeg újabban nem teszi fel ezt a kérdést, mert maga is úgy jár el.

A HDR a komoly fotósok számára is megváltoztatta a terepet. Ami kezdetben csak mocsok kinézetű képek előállítására alkalmas technológiának tűnt, mára finomabb eszközzé fejlődött, amivel kiterjeszthetjük a dinamika tartományt, és egyéb olyan technikai és kreatív képmódosításokat végezhetünk, amelyek nem feltétlenül mutatják a suta HDR hatását.

The Ford on The Hill. Clearview, Ontario, 2013. július, Sony RX1, © Michael Reichmann

 

Merre és meddig?

Az az álláspontom, ideje, hogy a fotósok maguk mögött hagyják bizonytalanságaikat. A vizuális művészetek összes többi képviselőjéhez hasonlóan legyen bátorságunk olyan képeket készíteni, amelyek a saját elképzelésünknek megfelelően mutatják be a látványt, nem pedig csupán a kamera leképezése szerint. Mindaddig, amíg a hagyományos felfogások szolgái maradunk, alkotásaink ugyanúgy a haldoklás jeleit mutatják, mint az akadémikus festészet a 19. század vége felé.

Végezetül, csak az számít, hogy úgy készíts fényképeket, ahogy csak akarsz, és ahogy művészi érzéked diktálja. Nem tetszik másoknak? Remek, akkor mi van? Ott van a művészet, ahol megjelenik az egyén meggyőződése, nem pedig a szépség és elfogadhatóság keresése. Az a díszítő (dekoratív) művészet területe, ahova sajnálatosan gyakran számos úgynevezett képzőművészeti fotográfia tartozik.

Michael Reichmann
2013. október

 

 

 

Michael Reichmann
Michael Reichmann, a Luminous Landscape alapítója 2016 májusában elhunyt. Az 1999-es kezdetektől a LuLa a fotográfia művészetének, mesterségének és technológiájának világszerte legnagyobb veblapjává vált. Minden hónapban a Földgolyó összes országából röbb, mint egy millió ember keresi fel a LuLa-t. (a szerző weboldala és cikkei)