2021. december végén a Canon elnök-vezérigazgatója, Fujio Mitarai egy interjúban megerősítette, hogy a 2020. január 7-én bejelentett EOS 1D X Mark III a cég  utolsó, profiknak szánt dSLR modellje. Alighanem sok elkötelezett fotós felkapta a fejét a hírre: bealkonyult a 20. század közepétől egészen napjainkig töretlenül a fényképezőgépek királyának számító, egyaknás tükörreflexes gépeknek? Ez a megoldás túlélte a filmesről digitálisra átállás radikális váltását. Mi történt? Túlélte önmagát, és most végóráit „éli”? Váratlan fordulat, vagy inkább az a döbbenetes, hogy nem évekkel ezelőtt következett be? Ezt a kérdéskört igyekszünk körüljárni cikkünkben.

A bevezető részben szereplő kérdő mondatokra adandó válaszhoz pillantsunk bele a FotoAgórán a Canon bejelentését 10 évvel megelőző, 2012. február 15-én publiklált cikkembe:
„Bár az SLR-ek keresőjét sok igényes fotós megszokta és minden egyéb megoldásnál jobbnak tartja, eléggé általános az az álláspont, miszerint a felcsapódó tükör és a pentaprizma szükséges rossz (volt a filmes fényképezésben) annak érdekében, hogy a keresőben, bármilyen objektív és előtét használatakor pontosan az a kép jelenjen meg, ami az exponáláskor az érzékelőre leképezésre kerül. A digitális kompaktok lényegében megjelenésük óta (az azonos időben megjeleníthető képet adó elektronikus érzékelőjüknek köszönhetően) alternatív, sokkal kompaktabb megoldásokat kínáltak ezen igény kielégítésére: a monitoron megjelenő keresőképet, és az elektronikus keresőt (EVF).” (az eredeti cikkhez képest az önmagát túlélést firtató kérdésre adandó igenlő választ már akkor megfogalmazó részre kövér betűs kiemeléssel irányítom a figyelmet). Más szavakkal: a felcsapódó tükör és a pentaprizma, ami a filmes gépekben fontos szerepet töltött be (de hátrányai miatt azoknál is szükséges rossznak volt tekinthető), a digitális gépeknél elvesztette jelentőségét, anakronisztikus. Miért élt, és él a mai napig, az első digitális SLR gép (a Kodak DCS-100) kereskedelmi forgalomba kerülését ( 1991) követően még 30 éven át? Nemigen található rá jobb magyarázat, mint a szokás hatalma. Ahogy a 10 évvel ezelőtti cikkemből vett idézet is magyarázza: a lencsén át működő optikai kereső előnyei indokolták a filmes gépek esetében ezt a „szükséges rossz” megoldást, de ugyanezt az előnyt a digitális technika az elektronikus érzékelőből kiolvasott folyamatos élő keresőképpel a tükörakna és a pentaprizma, a mozgó, felcsapódó tükör kellemetlenségei nélkül biztosítja.

Canon EOS R3, a cég legújabb Full frame MILC gépe

Mielőtt tovább mennénk, a félreértések elkerülése végett tisztázzunk két dolgot, mit nem állít a Canan bejelentése: (1) Nem szűnik meg a Canon csúcs profi full frame dSLR gépének, az EOS 1D X Mark III gépének a forgalmazása, sőt a gyártása sem, csak ennek a kategóriának a fejlesztése, tovább fejlesztett változatainak előállítása. (2) A bejelentés nem érinti a Canon belépő szintű és közép kategóriás dSLR gépeinek a fejlesztését, azokban a kategóriákban várható újabb modellek piacra kerülése. A csúcskategóriás gép helyét  a cég kínálatában a tükör nélküli EOS R-széria veszi át (jelenleg a 2021-ben bmutatott EOS R3)

 Azért ne essünk kétségbe: „Meghalt a király, éljen a király!” Az új király pedig nem más, mint a tükör nélküli cserélhető objektíves rendszerű gépek (mára elfogadottá vált nevén MILC – Mirrorless Interchangeble Lens Camera) „zászlós hajói”, a vezető gyártók legújabb, kifejezetten a profi felhasználók számára készített, Leica képkocka méretű érzékelős (full frame) modelljei, pl. a Canon EOS R3 (bejelentve 2021. április) és a Nikon Z9 (bejelentve 2021. október). A Nikon eddigi utolsó csúcs profi (full frame) dSLR-je, a Nikon D6 2019. szeptemberben került bejelentésre (talán a Nikonnál is ez a kategória utolsó képviselője?). 

Nikon Z9, a cég legújabb MILC gépe

Az új „királyok” specifikációi jelzik, hogy a kisebb méret és tömeg mellett a tükör nélküli konstrukció szolgáltatásaiban is képes felülmúlni a régit. A fototechnika két óriása vállvetve fejleszt, de a fél évvel később bejelentett Nikon – talán csak a fejlesztésbe rendelkezésükre állt további félévnek köszönhetően – jelenleg alighanem a legnagyobb tudású profi fényképezőgép a piacon (de nem lehet kétségünk a felől, hogy a Canon házatáján már készülnek a visszavágásra).

Sony a7R IV

A MILC-eknek bő 10 évre volt szükségük (az Olympus és a Panasonic 2008. augusztusban jelentette be Micro FourThirds – Mikro 4/3 – néven az új kategóriát), hogy elérjék azt a fejlettségi szintet, ami most arra késztette a Canont, hogy hivatalosan is detronizálja a professzionális fényképezőgépek eddigi királyát. Alig öt héttel az új kategória bejelentését követően, 2008. szeptemberben jelentette be a Panasonic a Micro 4/3 első képviselőjét, Lumix DMC-G1 néven, majd újabb három hét múlva az Olympus a saját elsőjét, Pen E-P1 néven. A következő években a többi gyártó is biztosítani igyekezett a helyét a tükör nélküli cserélhető objektíves gépek piacán, felismerve az abban rejlő perspektívát. Példaként megemlítjük, hogy Samsung 2010. januárban jelentette be tükör nélküli kategóriában első modelljét, NX-10 néven, a Sony pedig 2010. májusban jelentette be tükör nélküli rendszerét NEX néven, mindkettő érzékelője APS-C méretű, 15,6 x 23,4 mm (összehasonlításul: a Mikro 4/3 érzékelő mérete 13x17,3 mm). Mind a Panasonic, mind az Olympus kitatartott a 4/3 érzékelő méret mellett (bár a Panasonic elsősorban kiváló video képességekkel rendelkező Full frame rendszereket is kihozott). A Samsung 2015 után teljesen kilépett a fényképezőgép piacról, a Sony viszont megtartva az APS-C méretű szenzort is, 2013-tól (Alpha 7 néven) Full frame érzékelős sorozatot indított, és egyre inkább ezek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, a 2010-es évek végéig piacvezető szerepet sikerült kivívnia ebben a kategóriában (eddigi utolsó modellje a negyedik generációs a7R IV, de az új zászlós hajója az a1, érzékelője 50 Mpixel, de egy különleges „Pixel Shift Multi Shooting" üzemmódban (apró érzékelő-eltolásokkal készített, 16 felvételből álló sorozat számítógépes kombinálásával) 199 Mpixeles kép előállítására képes. Míg az a7 egyes generációiban külön-külön modellek rendelkeztek nagy felbontással, nagy sorozat-sebességgel, illetve profi fotóriporteri feladatokra optimalizáltak, addig az a1 univerzális, minden területen kiválóan teljesít (bejelentve 2021. január). A fototechnika két nagyágyúja (főleg a Nikon) a MILC kategóriát sokáig hanyagolta (talán nem kívántak belső konkurenciát teremteni dSLR vonalaiknak). A Canon 2018. szeptemberben jelentette be első Full frame MILC gépét EOS R néven, de APS-C érzékelővel az EOS M sorozatot már 2012-ben elindította. A Nikon ugyancsak 2018-ban jelentette be első MILC kategóriás Full frame gépeit, a közép kategóriás Z6 és a felső kategóriás Z7 modelleket. APS-C érzékelős modellje a mai napig kettő jött ki, 2019-ben a Z50 és 2021-ben a Z fc. Korábban egy sokkal kisebb érzékelős sorozattal próbálkozott, de az zsákutcának bizonyult. A Nikon 1S, Nikon 1V, valamint a Nikon 1J sorozatok tagjai 2011 és 2015 között jelentek meg, a V sorozat az igényesebb fotósokat célozta meg (robusztus változata a Nikon 1 AW1, ami működik 10m mélyen víz alatt, illetve 2m magasból leejtést követően) – mindegyik apró, 1” méretű (8,8 x 13,2 mm) érzékelőt használt, ami a cserélhető objektíves rendszert igénylő fotósok számára nem biztosította az elvárt képminőséget.

Nikon 1J, a zsákutcának bizonyult Nikon 1 sorozatból

Összegzésképpen válaszoljuk meg a bevezetőben feltett kérdéseket:

  • Bealkonyult a 20. század közepétől egészen napjainkig töretlenül a fényképezőgépek királyának számító, egyaknás tükörreflexes gépeknek? Nekem úgy tűnik, bealkonyulóban van. Ez nem azt jelenti, hogy akik ilyen gépekkel, rendszerekkel dolgoznak (legyenek bár amatőr vagy hivatásos fotósok), ne tudnák azokat még hosszú ideig sikeresen használni. A nagy gyártók gazdag objektív kínálatukkal még hosszú ideig kielégíthetik igényeiket, a vázak szolgáltatásai pedig még jó ideig korszerűnek számítanak majd.
  • Túlélte önmagát, és most végóráit „éli”? Mint arra már 10 évvel ezelőtti cikkemben utaltam, a fényképezőgép objektívje által leképezett kép használatát optikai keresőben az elektronikus érzékelő (digitális fényképezőgép) megjelenése túlhaladottá tette. 10 évvel ezelőttig, a MILC-ek megjelenése előtt az elektronikusan előállított keresőkép (a hátoldali monitoron, vagy az EVF-ben) minősége, felbontása nem volt elegendő a pontos manuális élességállításhoz, és az automatikus élességállításnak a kompaktokban alkalmazott módszere (kontraszt-detektálásos autofókusz) zavaróan lassú volt a dSLR-ekben használatos fázisérzékelésen alapuló autofókuszhoz képest. Már az első MILC-ek ígéretes javulást mutattak mindkét vonatkozásban, és hamarosan versenyképessé tették a tükör nélküli megoldást a tükrössel. Bátran mondhatjuk, hogy technikai vonatkozásban jó fél évtizede nehéz komoly érvet felhozni a felcsapódó tükröt alkalmazó optikai kereső kellemetlenségeinek vállalása mellett.
  • Váratlan fordulat, vagy inkább az a döbbenetes, hogy nem évekkel ezelőtt következett be? Talán minden hasonló fordulat, egy bő fél évszázadon át sikeres megoldás kivezetése váratlan. A szemmagasságú betekintést és oldalhelyes képet biztosító, pentatükröt/pentaprizmát alkalmazó egyaknás tükörreflexes keresőt Dulovits Jenő szabadalmaztatta 1943-ban, és az első alkalmazására a budapesti Gamma-művekben 1947-ben gyártott Duflex gépben került sor – a megoldás a német Contax S gépben 1949-ben is megjelent, és elindult világhódító útjára. A megdöbbenés tehát érthető. Annál inkább, mivel a dSLR-ek használata, a megszokás hatalma talán éppen a professzionális fotográfusok körében tartja magát leginkább, hiszen ők gyűjtöttek össze legnagyobb kiépítésű, sok objektívből és egyéb kiegészítőkből álló felszerelést, amelyek nem (vagy csak korlátozottan) kompatibilisek a MILC-ekkel (és most a Canon éppen a professzionális felhasználásra szánt, csúcskategóriás dSLR váz további fejlesztését szünteti be). Ez a döntés akár 5-6 évvel ezelőtt is megszülethetett volna.