Volt évfolyamtársam, Ujfaludi László, akivel 1966-ban együtt kaptunk fizikus oklevelet Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, érdekes cikkeit ajánlotta fel publikálásra a FotoAgórán. Legutóbbi évfolyam találkozónk alkalmával jöttünk rá, hogy közös szakmánkon kívül (illetve azzal összefüggésben) érdeklődési körünkben jelentős átfedés van. Ez vezetett ajánlatához, amit örömmel fogadtam. Bár a cikkek témája nem a fotográfiával kapcsolatos, mégis illeszkedik portálunk tematikájába. Magam is írtam már a képzőművészet más területeiről ezeken az oldalakon, cikkeimben gyakran felvetődnek mindkettőnk szakmájával, a fizikával kapcsolatos ismeretek, és a látásunk működésével is foglalkoztam több előadásomban, cikkemben. Api (évfolyamunkon és manapság is találkozóink alkalmával csak így szólítottuk/szólítjuk) természetesen más nézőpontból járja körül ezeket a témákat, remekül egészíti ki eddigi cikkeinket. Jó szívvel ajánlom az Agora látogatóinak figyelmébe kedves barátom fenti című cikkét - higgyék el, érdemes megnyitni.

A cikkben a szerző bemutatja, hogy fizikai jelenségek gyakran jelennek meg a képzőművészeti alkotásokon. Utána sorra kerül a színkeverés, a színek pszichológiai, érzelmi hatásainak ismertetése, és ezek alkalmazása a 20. századi modern festészeti irányzatokban. Felhívja a figyelmet arra is, hogyan jelenik meg a képeken a modern fizika (atomfizika, térelmélet) "élménye". Végül ahhoz is tanácsot kapunk, hogyan nézzük a képeket, hogy látó rendszerünk minél tökéletesebben közvetítse, tudatunkban minél gazdagabban jelenjen meg a festmény látványa (például a perspektíva, a kép motívumainak térbeli elhelyezkedése). Csak ismételni tudom, Újfaludi Lászó barátom  Fizika és képzőművészet - műelemzés fizikus szemmel cikke gazdag tartalmával feltétlenül érdemes megnyitásra, tanulmányozásra. A cikk megnyitható, letölthető itt.

Barátom örömmel fogad minden észrevételt, hozzászólást. E-mail címe a cikke elején található, de a nekem ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) küldött leveleket én is szívesen továbbítom hozzá.

 

 Ezen a helyen korábban Újfaludi László egyik, a témához kapcsolódó korábbi cikkére mutató link szerepelt, amelyik más helyen jelent meg. Azt a linket a szerző kérésére eltávolítottuk. Helyette két, hasonló tartalmú cikket kapzunk publikálásra, amelyek a FotoAgorán itt érhetők el.